A gumiabroncs téma megjelenése a gyerekkönyvben

A kisfiam könyvespolcán rengeteg jobbnál jobb könyv sorakozik, vannak köztük olyanok is, melyek fő témája érdekes módon a gumiabroncs. Fontosnak tartom, hogy már kicsi korban megismerkedjenek a gyerekek a modern technológiával és a jelen kor vívmányaival, hiszen ők egy olyan világban nőnek majd fel, melyben a korszerű gépek, berendezések használata nélkül az élet már elképzelhetetlen. Ezért már kicsi korától kezdve olyan könyvekkel vettem körül, melyekből sokat tanulhat.

A minap éppen egy olyan könyvet lapozgattunk, melyben különböző járművek szerepelnek. Egyfajta böngészővel volt dolgunk, mely interaktív módon – értsd: kihajtható és mozgatható képek sokaságával – tette lehetővé, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a közlekedési eszközökkel. Volt ott minden: markoló, buldózer, személygépkocsi, kukásautó, motor, traktor, kamion, dömper, úthenger, rendőrautó, mentőautó, tűzoltóautó és persze bicikli is. Ami azonban mindegyikben közös volt, és amit a kisfiam rögtön kiszúrt: a gumiabroncs. Ez a részlet nem hiányozhatott a könyv egyetlen oldaláról sem.

A gumiabroncsok pótolhatatlan szerepe

Kíváncsi gyerek lévén rögtön fel is tette a kérdést, hogy miért rendelkezik mindegyik jármű különböző típusú gumiabronccsal, és mi is pontosan ezeknek a szerepe. Hogy teljes körű és hibátlan választ adjak, felmentem a gumidiszkont.hu oldalra, hiszen tudtam, hogy itt pontos információkat szerezhetek a gumiabroncsok kapcsán szinte mindenről. Ahogy még soha, természetesen most sem csalódtam az oldalban. Itt személyautóra, terepjáróra és kisteherautóra való gumikat vásárolhatunk, a kisfiam által ismert többi járműtípus más típusú gumiabroncs meglétét követeli meg, így azokat külön erre szakosodott áruházakban lehet beszerezni.

Az oldalon nagyon könnyű keresni, hiszen néhány jellemző megadásával máris kidobja a rendszer az autóra tökéletesen illő gumikat. Egyébként azt, hogy pontosan milyen gumiabroncs szükséges az autóra, a járműhöz mellékelt használati utasítás bizonyosan tartalmazza. Ha azonban már nem találjuk azt, vagy nem tudjuk kideríteni, hogy melyik a megfelelő méret, a gumidiszkont.hu oldalán a gyártási év és az autó típusának megadásával könnyen megtudhatjuk, milyen gumiabroncsok közül választhatunk, amelyek biztosan jók lesznek az autónkra.

Ha megvan a megfelelő méretű, az évszaknak megfelelő gumiabroncs, már csak kosárba kell helyezni a termékeket, és akár már másnap át is vehetjük őket. A helyzet azonban mégsem olyan egyszerű, ugyanis a cserét szakszervizben kell elvégeztetni. Az ott dolgozó szakemberek rendelkeznek ugyanis azokkal az eszközökkel és a kellő rutinnal ahhoz, hogy a gumikat biztonságosan felhelyezhessék az autóra. Fontos továbbá a kerekek statikus és dinamikus kiegyensúlyozása is, hiszen amennyiben ez nincs meg, abban az esetben a gumik rendellenesen és gyorsan kophatnak majd, ami negatívan befolyásolja az élettartamukat, tehát csökkenti azt. Sőt, kiegyensúlyozatlan gumikkal a jármű menetstabilitása és menettulajdonságai sem lesznek megfelelőek. Ezért különösen fontos, hogy képzett autószerelők végezzék a gumicserét a megfelelő eszközök és módszerek alkalmazásával.

Erről is jó, ha tudunk!

A kisfiamban az autós könyveket böngészve az is felmerült, miért ennyire fontosak a gumiabroncsok. Fontos, hogy az évszaknak megfelelő gumiabroncsok legyenek az autón, hiszen azok anyag összetétele és kialakítása nagyon is hozzájárul ahhoz, hogy adott időjárási körülmények között a lehető legbiztonságosabban közlekedjünk. A téli gumik barázdáltsága a téli, csúszós, jeges, havas utakra és a hideg útfelszínekre lett alakítva. A nyári gumik barázdáltsága és összetétele pedig annak kedvez, hogy a forró, áthevült aszfalthoz alkalmazkodni tudjanak. Másrészt az esőzések során kialakult vizes, csúszós utakon történő vízelvezetés biztosítását célozzák. Megteremtve ezzel azt, hogy az autó ne csússzon ki és stabilan irányítható maradjon a vezetés során, elkerülhető legyen az ún. “aquaplaning ” jelenség.

A gumiabroncs nyomásának jelentősége

Persze nemcsak az évszaknak megfelelő, jó minőségű gumik megléte a lényeges, hanem azok folyamatos ellenőrzése és karbantartása is. Hiszen amennyiben egy gumi nyomása túl alacsoyn vagy túl magas, az a gumik élettartamának nem tesz jót, azok rendellenes kopásához vezethet a gumi közepén vagy szélén alul, a túlnyomástól függően. Amennyiben a guminyomás túl alacsony, az abroncs alkatrészei könnyen felmelegedhetnek, ami magával vonja a meghibásodás rendkívül magas kockázatát. Sőt, az autó könnyen irányíthatatlanná is válhat, menetstabilitása, fékező-és vonóereje csökkenhet, a kanyarstabilitása és a kormányozhatósága is változhat negatív irányba. A túl kevés nyomás a gumikat folyamatos, hosszan tartó túlterhelésnek teszi ki.

Ha a guminyomás túl magas, akkor a gumiabroncsnak az előírtnál kisebb felülete érintkezik a talajjal, így a tapadási tulajdonságok és a menettulajdonságok ugyancsak negatív befolyásolás alá esnek majd. Ezek után nem kérdés tehát, hogy miért kell folyamatosan az előírt érték közelében tartani a guminyomást. Ezt rendszeresen, legalább kéthetente ellenőrizni szükséges, mégpedig úgy, hogy hideg gumikon végezzük azt. A hideg gumik azt jelentik, hogy az autó minimum 2-3 órája nem üzemel, ennyi ideje nincsenek használatban, ezáltal a gumik lehűltek.

A tárolásról se feledkezzünk meg!

És hogy mi a helyzet a gumiabroncs tárolásával? Hová helyezzük a nyári és téli gumikat, amikor éppen nincsenek az autón, nincsenek használatban? Ha a gumiabroncs még használható és jó állapotban van, vigyázzunk rá, hogy élettartama a lehető legtovább tartson. Ezt úgy érhetjük el, ha száraz, naptól védett, hűvös helyen tartjuk. Erre tökéletes egy sötét zug, ahová elrakhatjuk a gumikat. Ha biztonságos, védett helyre helyeztük őket, ajánlatos őket letakarni vízhatlan fóliával. Az erős, jelentős mennyiségű UV sugárzás károsíthatja a gumikat. A napsugárzás mellett a meleg, forró levegő és a víz sem tesz jót neki. Megfelelően tárolva azonban elkerülhetjük a gumi károsodását, és amikor szükséges, újra elővehetjük őket tökéletes állapotban.

Láthatjuk, mennyire fontos, hogy jó minőségű, megfelelő méretű és az autónkhoz tökéletesen passzoló gumiabroncs legyen a gépjárművünkön. A gumidiszkont.hu-n használt gumiabroncs vásárlása nem lehetséges, és nem is igazán ajánlott, hiszen nem tudhatjuk, hogy egy használt gumi pontosan mennyit futott, és megfelel-e mindazoknak a feltételeknek, melyek a biztonságos közlekedést garantálják. Ennek megfelelően a webáruház nem számít be használt gumit és nem is veszi vissza azokat. A már nem használható gumik elszállításáról nekünk, magunknak kell gondoskodni.

Amennyiben rendelkezésünkre áll a tökéletes gumi és fel is szereltettük azokat, figyeljünk a guminyomás rendszeres ellenőrzésére, hiszen az autó menettulajdonságait nagyban meghatározza, hogy mekkora nyomás uralkodik a gumiabroncsokban. Igyekezzünk mindig az évszaknak megfelelő gumikkal közlekedni, azokat, amelyek pedig éppen nincsenek használatban, tároljuk megfelelően.

A kisfiam teljesen odavolt ezért a sok információért, amelyeket elmondtam neki a gumiabroncs jellemzőiről. A könyv, amit nézegetett, szintén sok új dologgal szolgált neki. Annyira lelkes volt, hogy kérte, bővítsük a járművekről szóló könyvei táborát, vásároljunk új böngészőket. Hiszen ő mindent tudni szeretne. Még szerencse, hogy az informatív gyerekkönyvek kínálata igen széles, így lesz miből választanunk. Hiszen a gumiabroncs kimeríthetetlen téma még a gyerekek körében is.